szerző: sziller - http://sziller.eu
Indítsunk ma egy erős állítással: A jogrendszerünk valójában az egyik legjobb próbálkozásunk, hogy áthidaljuk a Megoldhatatlant. Egy tökéletlen megoldási kísérlet társadalmunk részéről a megoldhatatlan Decentralizál anonim konszenzus megkerülésére: Társadalmi szintű - semleges - szabályokat fektetünk le, és igény esetén megvizsgáljuk egyes szereplők viselkedését. Aki e szabályokat nem tartja be, őt a jogrendszeren keresztül büntetjük vagy - szebben - a szabálykövető magatartásra ösztönözzük. Kijelentéseinket a közjegyzők "kőbe vésik", megállapodásainkat szerződésekben rögzítjük, igyekszünk konszenzust elérni társadalmunk minden szintjén.
Egy tökéletlen megoldás egy tökéletes cél elérése érdekében.
Pénzügyi rendszerünk, miközben - szintén a megoldhatatlan konszenzus miatt - egy hatalmas központi, azaz kisebbségi - szereplő felügyelete alatt működik, már nehezebben tekinthető ilyen ideális próbálkozásnak. Míg jogrendszerünkben legalább törekszünk a többségi konszenzus fenntartására - ami több kevesebb sikerrel - össze is szokott jönni, addig fizetőeszközeink működtetésénél a többségi döntés, a decentralizált működés, még célkitűzésként sem merül fel. A rendszer ellenőrzését, annak szabályainak megfogalmazását és betartatását, a szabályellenes viselkedés büntetését a szereplők elenyésző kisebbsége végzi.
Mondok durvábbat: társadalmunk még kívánatosnak is tartja a fizetőeszköz ellenőrzését végző, azt felügyelő szereplő függetlenségét a rendszertől.
A decentralizált kifejezést írásaimban sokszor és különböző szövegkörnyezetben fogom használni, ezért álljon itt egy definíció kezdemény arról, mit is értek a "decentralizált" kifejezés alatt. Javaslom e definíció átolvasását Lexikonban, Wikipedián. Én magam is e forrásokból szintetizáltam saját szóhasználatomat. E meghatározásokból számomra legfontosabb a semlegesség: egy rendszerben a résztvevők elvi és gyakorlati egyenrangúsága. Később, mikor hálózati vonatkozásban vizsgáljuk majd a decentralizációt, toldozgatunk ezt-azt a meghatározáshoz, de egyelőre ez is megteszi.
Egyenrangúság alatt is ki-ki mást érthet, ezért a saját megközelítésemet szükségesnek látom rögzíteni. Egy decentralizált rendszer szereplőiről semlegesen kell tudnunk beszélni, képesnek kell lennünk gondolatainkat szimmetrikusan megfogalmazni. Egy mondat igazságtartalmának eldöntésekor, a mondat szereplőit fel kell tudnom cserélni.
Például, egy decentralizált rendszerben:
- X küldhet üzenetet Y számára anélkül, hogy Z láthatná az üzenet tartalmát
- X átadhatja értékeinek egy részét Y számára úgy, hogy Z ezt nem akadályozhatja meg
A szereplőket szabadon fel kell tudnom cserélni állításaimban úgy, hogy azok továbbra is igazak maradjanak.
Ezt a decentralizált működés szükséges feltételének tartom. Ahol ez nem teljesül, véleményem szerint szükségszerűen központosodás alakul ki.
Jogrendszerünk is valami hasonló semleges szimmetriát szeretne elérni, mikor a jog előtti egyenlőséget tűzi zászlajára.
Az első példa jól mutatja az ideálisan működő E-mail küldés (sajnos ilyen nem létezik) és a közösségi média óriása által fenntartott chat szolgáltatás közötti alapvető különbséget. Ha X küldhet üzenetet Y számára Z tudta nélkül, az azt jelenti, hogy a rendszer bármelyik szereplőjének képesnek kell lennie privát üzenetet küldenie bármelyik másik résztvevő számára. E-maillel ez napjainkban még hellyel-közzel megvalósítható… Most próbáljuk meg végigmondani ezt a mondatot a kiscicás videók rendszerében.
Z meg legyen mondjuk Mark Z.!
Amint egy tetszőleges rendszerben létezik olyan szereplő, aki a rendszer egy része vagy egészére fölött megkülönböztetett ellenőrzést gyakorol, azon nyomban a hatalma is megnövekszik a többi szereplőhöz képest. Ezzel a hatalommal pedig - amint a történelmünkben hemzsegő példák gazdagon illusztrálják - rendszeresen vissza is élnek az említett kitüntetett szereplők. Ha pedig a kitüntetett szereplő nem lenne korrupt, azzá teszi, aki őt rendszeren kívül hatalma alá vonja.
Az üzenetküldési példáról elmondható: Ha Z-nek nem tetszik X mondandója, elérhetetlenné teszi Y számára. Nem az üzenetet minősítem. Azt szimmetrikusan nem tehetem. Az eljárást írom le és állítom, hogy ez, ílyen formában központosított.
Van bárki, aki komolyan gondolja - vagy, had legyek picit játékosabb, ki olyan naiv, hogy azt feltételezze -, hogy a Földkerekség legértékesebb könyvét - a pénzügyi rendszerünkét - nem manipulálják rendszeresen, rutinszerűen, azok a szereplők, akiknek erre lehetőséget biztosít ugyanennek a rendszernek a működése? Azon persze szívesen vitatkozom, hogy ez akkor most kinek és milyen perspektívából előnyös, de abban a vitában is szeretném tartani magam a szimmetrikus és semleges fogalmazásról írottakhoz. Nem fogok rébuszokban beszélni:
X egy jól kivilágított, földalatti teremben megrajzol sok-sok színes papírfecnit. Ha ezekre a papírfecnikre néhány halott férfi képét meg pár négyjegyű számot kerekít, akkor X a nagy semmiből firkált magának vagyont. Vagyont, aminek fedezetét X semmilyen módon nem ellenőrzi: A vásárlóerőt Y - azaz kedves olvasóm - pénztárcájából veszi el.
- Ha X egy nem szokványos viselkedésű festőművész, elkövette az egyik legdurvább törvénysértést, amit el lehet képzeni:
pénzt hamisított. - Ha X ezzel szemben a Nemzeti vagy - ha értjük a bankrendszer működését, akár - egy mezei Bank öltönyben feszítő munkatársa, akkor csak végezte a napi rutinmunkát.
A többi szereplő számára demonstrálva a rendszer szélsőségesen aszimmetrikus, központosított működését.
Ahogyan egyébként korábbi példánk X-e is gyorsan szembesül a rendszer aszimmetriájával, abban a pillanatban mikor Z-nek nem tetszik, hogy mit és mennyiért kíván megvásárolni Y-tól.
Ha egy kitüntetett szereplő lehetőséget kap hatalmat gyakorolni egy rendszer fölött, azzal vissza fog élni. Z innentől ugyanis igenis minősítheti az üzenet, a szerződés tartalmát, a szabályokat. Aszimmetrikusan. Olyan trónszéken feszít, ahonnan ez lehetséges. Mikor eljutsz odáig, hogy ezt az elrendezést természetesnek tekinted, akár öltönyös úriember, akár Márk vonatkozásában, akkor vált az aszimmetrikus viselkedés rendszerszintűvé, a központosítás elkerülhetetlenné, A hatalommal történő (vissza)élés alapértelmezetté. Az igazi baj persze akkor tűnik fel, mikor a kisebbségi, de hatalommal bíró szereplő demonstrálhatóan káros tevékenységet végez a rendszer többi szereplőjével szemben, és nincs mód e tevékenység felülbírálására. Ott, ahol már rég nem a szabályokkal van a probléma, hanem a ténnyel, hogy azokat központi érdekek és döntések mentén alkotják. Mindegy kik. A lényeg hogy a rendszerben van olyan hely, ahonnan.
Nem azzal van a baj, aki a trónon ül: Az a baj, hogy van trón.
Ezért gondolom, hogy fontos a Bizánci Tábornok problémájának megoldása?
Mert ha valaki előrukkolna egy célnak megfelelő, kellőképpen skálázható megoldással, az alapjaiban formálhatná át civilizációnkat decentralizált szabályok, decentralizált rendszerek elterjedésével, ezek rutinszerű használatával. Olyan rendszerekével, ahol nem tudnak kitüntetett szereplők rendszer szinten a többi szereplő fölé emelkedni.
Azt nem gondolom, hogy társadalmunk valamennyi rendszerét szerencsés lenne decentralizált modellre áthelyezni. Isten ments, hogy - ahogyan oly sokszor, itt is - átessünk a ló túloldalára, és szükségszerűen optimalizált, központi vezetésre szervezett intézményeket, szervezeteket, eljárásokat, módszereket agyba-főbe decentralizálgassunk. Nem, a központi vezetés sok esetben lényegesen gördülékenyebb tervezést, hatékonyabb döntéshozatalt, célzottabb stratégiákat enged meg. Nem kellene kiönteni a kölköt a fürdővízzel együtt.
Olyan területeken viszont, ahol rendszeresen újra és újra és újra és újra igazoltan látjuk, hogy nem működik és a túlnyomó többség számára káros a központosított működtetés mint módszer, ott szükségszerű lenne decentralizálnunk. Fontos lenne civilizációnk alapvető építőköveit folyamatosan lecserélni szimmetrikusabb, semleges megfogalmazások mentén.
— Létre kellene hoznunk az anonim decentralizált konszenzust.
— Csakhogy érezzük, sőt korábban láttuk, mitöbb okos emberek igazolták, hogy ez lehetetlen!
— Vagy…?
